∞38.rész.

*ZENE*

* Ashley szemszöge *

Esett az eső amikor landolt a gépünk a londoni reptéren. Ujjaimmal le töröltem a párát a kis ovális repülő ablakról, majd ki néztem azon. Tekintetemmel anyáékat kerestem. Niall -re néztem aki szótlanul a telefonját babrálta. Meglepődöttséget tudtam ki olvasni arc vonásaiból. Felsóhajtott majd zsebébe helyezte telefonját. Észrevette, hogy nézem. Kezét kezemre tette és megpuszilt.
-Anyáék nincsenek itt, még Daws sem. -szomorodtam el.
Niall megsimogatta a hajam, de nem mondott semmit. Fel állt és hátára vette a kézi poggyászát. Én csak ültem továbbra is a helyemen. Vissza ült mellém. Megvártuk ameddig a többi utas le szállt és csak utána szálltunk le mi. A repülő előtt sikoltozó tini lányok rohangáltak, akiket nem érdekelt, hogy elfolyik a sminkjük, vagy, hogy csurom vizesek.. Niall -be bele karolt az egyik testőr, majd húzni kezdte. Szaladtam Niall -ék után.
A váró terembe csendesebb volt a hangulat, oda már nem engedték be a sikoltozó lányokat. Néhány ember repülő jegyet vásárolt, néhányan a kényelmetlen kék székeken bóbiskoltak és voltak akik fel alá járkálva telefonáltak. A testőr elengedte Niall -t és egy méterrel odébb megállt.
-Daws itt van valahol. Keresd meg én addig el megyek és veszek két kávét. -mondta és a kávé gép felé bökött. A testőr kíséretében elindult a sarokban álló kávé géphez.
Elindultam a székek között, tekintetemmel végig Daws -t keresve. Ismerős trüszkölést hallottam. A hang irányába fordultam és megpillantottam az ázott Dawsone -t. Magához húzott és megölelt. Már nyitni akartam a számat, hogy megkérdezzem, hogy mi van anyáékkal de ő megelőzött.
-Anyudékkal minden oké, legalább is most már minden oké.
Ijedten rá néztem. Arca nem tükrözött szomorúságot vagy bánatot, csak mosolygott és megint megölelt.
Niall mellénk lépett és megsimogatta a hátamat.
-Mielőtt haza mennénk, előbb be megyünk a kórházba. -mondta és át nyújtott nekem egy forró kávét.
-Minek ?
Képzelő erőm be indult és minden rosszra kezdtem gondolni..
-Hát le kell venni a kezedről a gipszet. Vagy nem.. ?
Sóhajtottam egy nagyot és bele kortyoltam a kávémba. Miután megittuk Niall -el a kávénkat, meg mutattuk két testőrnek, hogy melyek a mi csomagjaink és elindultunk a kijárat felé. Össze kulcsoltuk Niall -el a kezünket, Daws -al a kis ujjunkat össze fontuk és ki léptünk a zuhogó esőbe. Egy testőr egy óriás ernyőt tartott a fejünk felett ameddig be szálltunk Niall fekete autójába.
Niall az út felénél be kapcsolta a rádiót de mikor meghallotta, hogy The Wanted megy, ki is kapcsolta. Senki sem mondott semmit. Daws csak szipogott és vagy kétszer kifújta az orrát.
-Ne hagyj nekem ajándékot a kocsiban.. -üzente Niall Daws -nak a telt papír zsepikre utalva. Halkan felkuncogtam. Daws eleresztette a füle mellett a megjegyzést.
Zavart, hogy anyáék még nem hívtak fel..
* Betty szemszöge *
A randi borzasztó volt, legalábbis szerintem. Kevin szerint tökéletesen történt minden.
A film felénél görcsölni kezdett a hasam, és könnyezni kezdett a szemem. Nem tudtam a filmre figyelni, csak össze kuporodva ültem a székben. A film után Kevin még el akart hívni sétálni és sütit enni, de elutasítottam a görcsölésem miatt, persze megértette, de megígértette velem, hogy a következő alkalommal be pótoljuk az elmaradt tevékenységeket.
' Neki kéne álljak a háziknak.. ' gondoltam magamban és elcsoszogtam a sulis szekrényemig. Elő vettem a tankönyveket amik kellenek hétfőre és neki álltam egy sejtet le rajzolni ami bioszra kell.
A szoba ajtóm kinyílt és be rohant rajta Alex.
-Oh, Alex. Minek köszönhetem ezt a késői látogatást ? -kérdeztem illedelmesen.
-Ma nálad alszok. Össze vesztem anyával. Nem birok otthon maradni. -huppant le az ágyamra.
-Szerintem beszéld meg vele a dolgokat. Min vesztetek össze ?
-Azon, hogy nem takarítottam ki a szobámat.
Gyengéden homlokon csaptam magam, majd komolyan rá meredtem legjobb barátnőmre.
-Mivan.. ? -emelte fel szemöldökét.
-Az van, hogy ilyen apró dolgokért nem szabad összeveszni a szeretteinkkel ! Itt van a telefonom, hívd fel anyudat, beszéld meg vele a történteket és utána rendelj kaját !
Harsányan felnevetett. Haja a szemébe lógott és hasát fogva ringatózott az ágyamon.
-Ömm.. Alex.. minden oké ?
Nem tudtam, hogy mi vicceset mondtam, hiszen abba a mondatban, hogy: ' Az van, hogy ilyen apró dolgokért nem szabad összeveszni a szeretteinkkel ! Itt van a telefonom, hívd fel anyudat, beszéld meg vele a történteket és utána rendelj kaját ! ' nincs semmi vicces..
-Igen, csak.. csak.. kaja.. megint.. kaja.. kell.. neked.. áááááááááááááá !
Most már értettem, hogy min nevet. Akárhányszor azt mondom, hogy: ' éhes vagyok ' vagy, hogy ' kell kaja ' kinevet, mert tudja, hogy én rengeteget eszek mégis vékony vagyok.. Hát na, fejlődésben vagyok, kell a kaja..
Nagy nehezen sikerült abba hagynia a nevetést és tárcsázni kezdte a KFC -t..
* Ashley szemszöge *
-Rendben Ashley. -mondta az orvos és miután le vágta a gipszemet, le tette az asztalra. -Rendesen tudod mozgatni a karod ? -kérdezte. Bólogattam. -Akkor a viszont látásra. -mosolygott és az ajtó felé biccentett.
-Viszlát. -köszöntem kedvetlenül.
A kórterem előtt Daws és Niall várt. Mosolyogva fel emeltem azt a kezemet amiről le vették a gipszet.
-Gyere. Beszélni akarnak veled. -karolt át Niall és Daws kíséretében be szálltunk a liftbe.
Már másodperccel később kiszálltunk a harmadik emeleten. A lift melletti folyosón nagy, vörös betűkkel az állt, hogy: sürgősségi osztály.
Szívem hevesen kalapálni kezdett. Képzelő erőm ismét be indult.
' Valamelyik szobában anya vagy apa fekszik.. ' gondoltam magamban miközben kalapáló szívvel végig néztem a hosszú folyosón.
-Ne félj. Minden rendben lesz. -motyogta Daws. Niall szótlanul elindult előre a folyosón. Daws -al követtük.
Meg állt a kétszáztizenhetes szoba előtt és rám nézett. Daws -ra pillantottam, szemei könnyesek voltak. Niall leült a szoba előtt álló székek egyikére.
Féltem be menni a szobába. Nem tudtam milyen látvány fogad.
-Menj be.. -szólt Niall.
Nyeltem egyet és lassan ki nyitottam a szoba ajtót. A szoba sötét volt, csak egy kis éjjeli lámpa világított, de a lámpának a feje egy arca volt pontosítva.. egy női arcra. Anyáéra. Az ajtó kinyílt, a folyosóról a fény beszűrődött a szobába, így most már nem csak anya arcát láthattam, hanem az egész testét..
-Ashley, kislányom. Üdv itthon. -mondta apa csevegő hangon és megölelt.
-A.. anya.. mi van vele ? -kérdeztem halkan és rá mutattam a fehér ágyban fekvő anyára. Apa sóhajtott és a fejét rázta.
-Majd ő elmondja amikor megébred.
Nem kelletett sok. Ahogy be fejezte a mondatott abban a percben anya köhögni kezdett. Apával egy emberként fordultunk anya felé. Ő, próbált felülni de ereje nem engedte..
Apa fel kapcsolta a villanyt a szobában majd be csukta az ajtót, le ült az anya ágya mellett álló székre és le hajtotta a fejét. Én még mindig ugyanazon a helyen, ugyanabban a pozicíóban álltam mint mikor bejöttem a szobába.
Most, hogy a szoba világosabb lett körbe tudtam nézni. Anya ágyán kívül volt még egy ágy, közvetlenül anyáé mellett. Tippem szerint apa birtokolta azt a másik ágyat. Anya éjjeli szekrényén volt egy pohár víz, vagy három fajta gyógyszer, egy rózsafüzér és egy kép.. rólam. Semmi más nem díszítette a szobát.
-Kincsem..  -szólalt meg anya halkan. Szemeim könnyel teltek meg. Táskámat le dobtam a földre és elindultam anya felé, hogy megöleljem, már amennyire hozzá fértem.. -Hogy utaztál ? -vette ki hajamat a szememből.
-Jól. -válaszoltam kurtán. Nyomtam egy puszit az arcára, mire ő elmosolyodott.
-Te már elég nagy vagy ahhoz, hogy meg tud mi is a helyzet velem.. -nem akartam megtudni, hogy mi az oka annak, hogy most anya itt fekszik. nem akartam megtudni, hogy anya miért sápadt. nem akartam megtudni, hogy anya miért gyenge.. mert.. féltem megtudni ! -Nem könnyű egy olyan betegséggel harcolni, amiből sokszor nincs menekvés. Régóta titkolom már előled az igazságot, csak azért, mert nem akarom, hogy szomorkodj miattam, vagy, hogy csak arra gondolj, hogy mikor jön el a vég.. -anya szavai hallatán sírni kezdtem.. nem bírtam ülni, járkálni kezdtem a szobában. Apa fel állt és ki ment a folyosóra. Le ültem apa helyére. Fejemet lehajtottam, kezeimet összekulcsoltam. -Látod. Ezért hallgattam mindvégig. Tudtam, hogy ez lesz. -rengeteg kérdés járt a fejemben, de hallgattam. hagytam, hogy anya beszéljen. -Alig egy hete utaztál el New York -ba, és ahogy el utaztál rá két napra rosszul lettem. Ismét. Apád hívta a mentőket, amik pár perc alatt kint voltak a házunknál. Azonnal be hoztak a kórházba. A doktornő adott egy pár gyógyszert, amiktől egy kicsit jobban lettem. Azóta itt vagyok bent, és azóta gondolkodok azon, hogy hogy mondjam el neked. Te vagy nekem a legfontosabb és sosem szeretném, hogy szenvedj miattam vagy bármi miatt. -zsebembe nyúltam és elővettem egy papír zsepit, amibe aztán ki fújtam az orrom.
-Mi az a betegség ami miatt most itt vagy.. ?
Fogalmam sincs, hogy tudtam megkérdezni, vagy, hogy miért kérdeztem meg. Tudni is akartam meg nem is..
-Rossz indulatú daganat.
Anyára néztem. Arca még mindig sápadt volt, s szemei neki is könnybe voltak. Lélegzésem felgyorsult. Szaggatottan vettem a levegőt. Szemeimből kövér könnycseppek bukkantak elő..
-Na.. ne sírj ! Én mindig ott leszek veled, akármi is történjen. Még nem megyek el. Még itt leszek veled. Sok ideig ! De ha egy napon elmegyek ne feledd, hogy én mindig ott leszek veled és vigyázok rád.
Nem tudtam, hogy higgyek e anyának avval kapcsolatban, hogy még sokáig mellettem lesz..
Csak nagyokat szipogtam és bólogattam.
-Biztos fáradt vagy. -mosolygott. -Niall haza visz téged és veled fog aludni. Hívd át Dawsone -t is ha akarod. Nincs otthon kaja, de kérj apádtól pénzt és vegyetek Niall -el gyors kaját.
-Nem megyek haza. Itt maradok veled ! -ellenkeztem.
-Nem ! Szükséged van az alvásra. Apád itt marad velem. Nincs amiért féljél. Minden rendben van. Jobban vagyok. Holnap vagy holnap után haza is engednek. Most pedig menj, és ne sírj !
Fel álltam a székről, kezembe vettem a táskámat és elcsoszogtam anyáig. Lehajoltam és megpusziltam.
-Szeretlek anya. Nagyon szeretlek.
-Én is téged kincsem. -megpuszilta a homlokom majd megsimogatta az arcom.
Kinyitottam az ajtót. A szoba előtti székek egyikén Daws ült a másikon Niall és mellette apa állt. Mielőtt becsuktam volna magam után az ajtót még egyszer anyára néztem aki csak mosolygott, és valami olyasmit mondott halkan, hogy: ' Ne félj. ' ..